Átadták a mohácsi kikötő részét képező csarnoképületet

A kétütemű fejlesztés részeként elkészült kikötői fogadó- és üzemviteli épületegyüttesének ünnepélyes átadásán hétfőn Pávkovics Gábor, Mohács polgármestere Hargitai János országgyűlési képviselőt, Mohács 500 miniszteri biztosát és Katics Józsefet, a kivitelező Platina Bau Zrt. vezérigazgatóját köszöntötte.

 
– A nagyszabású beruházás első ütemében a munkagépek tárolására szolgáló 800 négyzetméter alapterületű üzemcsarnok, valamint a 245 négyzetméter alapterületű kiszolgálólétesítmény készült el. A város tulajdonában lévő közforgalmú kikötőt a tervek szerint 2023 végén tudjuk használatba venni – jelentette ki Pávkovics Gábor polgármester.

 
A kikötő jelentőségéről szólva elmondta a polgármester, hogy a fejlesztés keretében a schengeni kikötőhöz kapcsolódva a part mentén 330 méter hosszban három hajóállás készül a jövő év végéig, s részben már most is adott a csaknem 26 ezer négyzetméteres terület a szabadtéri rakodóeszközök számára és a konténerek tárolására.

 
A kikötő megépítésével áruforgalmi csomópont jön létre Mohácson regionális szerepkörét erősítve, ahol olyan infrastruktúra áll majd rendelkezésre, amely képes az áruszállításban érdekelt vállalkozások számára versenyképes, színvonalas logisztikai szolgáltatást nyújtani. (fotó: bama.hu)